Sportlovaglás

Vállalom fiatal lovak belovaglását, problémás-elrontott lovak átlovaglását. A lovarda fedelessel rendelkezik, de igény esetén Pest környékén kiszállással is.

Fontosnak tartom a megfelelő alapok lefektetését. Belovagoltnak azt a lovat tekintem, ami korrektül meg tud csinálni egy alapfokú díjlovas programot és biztosan át tud ugrani egy kisebb akadályt. 

Az idomítással a ló minél hosszabb lovagolhatósága a cél, a ló és lovasa közti tökéletes összhang megteremtése mellett.

Az elsietést, a túlzott elvárások támasztása ellenkezést vált ki a lóból vagy akár sérüléshez vezet. Nem lehet sporttársunkat olyan elvárások elé álltani, amikre fizikailag és agyban nem áll még készen. Volt szerencsém az évek alatt áldott jófejű lóval is dolgozni, ami hihetetlen gyorsan fejlődött, és olyan lóval is, melynél az örökkévalóságnak tűnt a fejlődés. Mind a két esetben a ló fizikai és szellemi jólétét tartottam szem előtt. 

Saját lovam esetében is az ő jólétét helyezem az előtérbe az én verseny ambícióimmal szemben. Hiába szeretnék eredményt elérni, ha ő vagy én nem állunk rá készen. 

A legtöbb probléma, ellenkezés forrása az ember. Elsőként magunkban kell keresni a hibát, majd számításba venni, hogy nem e fáj valamilye lovunknak, ha valami ellenkezést vált ki nála. 

A napi munkában is a változatosság híve vagyok. Vallom, hogy az ugrólónak is szüksége van az idomításra, míg a díjlónak is hasznára válik az ugrómunka. Fontos a lovakat terepre vinni, ahol növelni lehet akár a kondijukat, de a fejük kiszellőztetésére is tökéletesen alkalmas lehet.

A lovaglás során a legfontosabb: Próbálj meg Nem áratni!